
A szokottnál két héttel korábban befejeződött idehaza a nyári aratás,
adott tájékoztatást az Agrárminisztérium sajtóirodája. Az ország
kenyér- és takarmánygabona szükséglete a magtárakba került, és jut
exportra is a termésből. A magyar búzát magas áron vásárolják fel az
európai piacon – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős
államtitkár Dányban tartott sajtótájékoztatóján.
Magyarországon lényegében befejeződött a nyári aratás – jelentette be
a mezőgazdaságért felelős államtitkár egy dányi szántóföldi gazdálkodó
telephelyén. Feldman Zsolt hozzátette, a több mint 1 millió 600 ezer
hektáros vetésterületrő. A búza, árpa, rozs, zab, tritikálé, repce és magborsó szinte
mindegyikéről elmondható, hogy a termésátlagok kis mértékben elmaradtak a
korábbi években tapasztaltaktól. egfontosabb kenyérgabonánkból, az őszi búzából több mint ötmillió tonna termett.Ennek termésátlaga 7 százalékkal lett kevesebb, mint ahogyan az elmúlt öt évben megszokhatták a gazdák.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése