Bejegyzések

Aratás

Kép
A szokottnál két héttel korábban befejeződött idehaza a nyári aratás, adott tájékoztatást az Agrárminisztérium sajtóirodája. Az ország kenyér- és takarmánygabona szükséglete a magtárakba került, és jut exportra is a termésből. A magyar búzát magas áron vásárolják fel az európai piacon – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Dányban tartott sajtótájékoztatóján. Magyarországon lényegében befejeződött a nyári aratás – jelentette be a mezőgazdaságért felelős államtitkár egy dányi szántóföldi gazdálkodó telephelyén. Feldman Zsolt hozzátette, a több mint 1 millió 600 ezer hektáros vetésterületrő. A búza, árpa, rozs, zab, tritikálé, repce és magborsó szinte mindegyikéről elmondható, hogy a termésátlagok kis mértékben elmaradtak a korábbi években tapasztaltaktól. egfontosabb kenyérgabonánkból, az őszi búzából több mint ötmillió tonna termett.Ennek termésátlaga 7 százalékkal lett kevesebb, mint ahogyan az elmúlt öt évben megszokhatták a gazdák.

Aratás sarlóval

Kép
Az emberiség aratószerszáma hosszú ideig a sarló volt, amellyel az aratás nem igényelt különösebb munkaszervezést. Az arató amit learatott, kévébe is kötötte. A 18 – 19. századi fejlettebb munkaszervezetben a sarlós arató társaival egy sorban a gabonatábla szélességében haladt. Bal kézzel megfogott egy köteg gabonát és jobb kézzel a földtől mintegy 25–30 cm-re elvágta a szárát, majd letette maga mellé. Átlagosan 2–6 arató után dolgozott egy kötöző, aki szalmakötéllel puszta kézzel vagy kévekötő bottal kévébe kötötte a fogásokból összerakott markokat. A sarlós aratás fejlettebb munkaszervezetében az aratást asszonyok, a kötözést férfiak végezték. Kis parcellákon vagy ott, ahol nem tudták biztosítani a megfelelő munkaerőt, megmaradt a régi forma, a férfiak és nők egyaránt arattak és ki-ki kévébe kötötte, amit levágott. A sarlós aratás termelékenyebb módja a nyugat Magyarországon elterjedt, széles pengéjű kaszasarlóval folytatott munka volt, melynek során az arató nem fogt...

Uzina Tractorul Brașov

Kép
                        Az Uzina Tractorul Brașov Románia legnagyobb traktorgyára volt. 1946-ban kezdte meg működését a Brassó északi részén elhelyezkedő egykori IAR repülőgépgyár csarnokaiban. Fennállása során több, mint 1,32 millió mezőgazdasági járművet gyártott, melyeknek több mint felét 115 országba exportálták. [1] A kommunizmus bukása után hanyatlásnak indult. Sikertelen privatizációs próbálkozások után 2007-ben megszűnt és lebontották.                 1925-ben Brassó mellett megalapították az IAR Brașov repülőgépgyárat. A második világháborúban lebombázták, és az épen maradt felszereléseket elvitték az oroszok háborús kártérítés gyanánt. Az üzem 1946-ban, traktorgyárként indult újra, Sovromtractor néven. A SovRom -ok a világháború után létrehozott szovjet-román vállalat...

Rudolf Szilagyi-Farkas Barkas

Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált, csak ott kapargált a szeméten. Egyszer a szomszéd fia áthajított egy kis követ, egyenesen a kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt kiabálta: "Fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!" Amint szaladt, előtalált egy kis kakast. Azt kérdezi a kis kakas: - Hová szaladsz, kis tyúk koma? - Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! - Honnan tudod? - Fejemen történt. - No hát fussunk, én is futok. Futottak, futottak, előtaláltak egy nyulat. Kérdezi a nyúl: - Hová szaladtok, kakas koma? - Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! - Honnan tudod? - Tyúk komától. - Hát tyúk koma? - Fején történt. - No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy őzet. Kérdezi az őz: - Hová szaladtok, nyúl koma? - Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! - Honnan tudod? - Kakas komától. - Hát kakas koma? - Tyúk komától. - Hát tyúk koma? - Fején történt. - No hát ...

Tavaszi kalászosok

Kép
Tavaszi kalászosok Februárban a tavaszi kalászosok alá rövid idő áll rendelkezésre foszfor és kálium kijuttatásra. A tavaszi árpa és a zab trágyázása során célszerű a jellemzően foszfortúlsúlyos NPK készítményeket, a talaj felső 15-20 cm-be, még magágy készítés előtt külön művelettel bedolgozni. Amennyiben erre már nincs lehetőség, fókuszáljuk a kultúrák nitrogénigényére és közvetlen a magágy készítés előtt juttassunk ki Pétisót, mely a nitrogén mellett hozzájárul az árpa és a zab jelentős, 6-8 kg/t fajlagos kalcium- és komoly magnéziumigényének fedezéséhez.

Az Internet Fogságában

Kép
           Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk.           A függőség jelenségének önmagában nincs pozitív, vagy negatív értéke, jelentését a kontextus adja, például a függőség egy csecsemő számára a túlélést teszi lehetővé – ez Fairbairn szóhasználatában az infantilis függőség. Amennyiben az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok (szenvedélybetegségek, azaz addikciók), illetve kóros függetlenségi állapotok (autiszikus magatartás) alakulnak ki.  A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen.              Pszichológiai értelemben véve ...